Mitől is dugulhat el a zuhanytálcánk ?
Első sorban a rossz beépítéstől. Gyakran előfordul, hogy már az új beépítés után is csak akadozva folyik le a nagyobb mennyiségű víz a lefolyón. Ilyenkor a vízvezeték szerelő mester hibázott, és alul méretezett (nem a szerelőkészlethez való) csövet épített be, vagy a flexibilis lefolyócső összenyomódott a beépítést követően, vagy a burkolás után építési törmelék került a csőbe. Sajnos a végleges megoldást csak bontással lehet orvosolni. Különféle lefolyótisztító szerekkel kár is próbálkozni! Amennyiben viszont éveken keresztül tökéletesen működött a lefolyó, van remény a duguláselhárítás sikerére.
Mit tehetünk, mi magunk:
Először a konyhában fellelhető anyagokkal próbálkozhatunk, mint a szódabikarbóna és ecet. Ezen szerek lefolyóba öntését követően reakcióba lépnek egymással és a csőben lévő dugulást, jó eséllyel eltávolítják egy éjszaka alatt. (2 evőkanál szódabikarbóna + 1 deci ecet) Próbálkozhatunk még a kereskedelemben kapható dugulásmegszüntető anyagokkal is mint: a “Szi-ti” névre hallgató kristályos anyag, melyet állni hagyjuk egy éjszakát, majd reggel zubogó forró vízzel leöntjük. Esetleg a tusolócsővel is megnyomathatjuk a lefolyót – hátha a nyomás kiviszi az eltömődést. Szétszedni tilos a zuhanytálca szifont, mert a későbbiekben szivároghat és felkészülhetünk bontásra.
A hölgy kezében az eszköz csak demonstrációs célzattal van. A gyakorlati használati értéke az ilyen harmónika pumpáknak = a nullával. Alapvetően az a fontos, hogy ne dobjunk semmi nem odavalót a WC.-be, ha csak nem hobbink a gyakori duguláselhárítás.
A tipikus magyaros leleményesség – végy egy darab slagot, meg egy levágott aljú palackot és fújj bele egy nagyot. WC pumpa hiányában ez a megoldás is sikerre vezethet, csak gyomor kell hozzá. Így sikerült a duguláselhárítás házilag.
A kültéri csatornavezetékek őslakója : a Házi patkány (Rattus rattus). Nagyszerűen érzi magát a csatornahálózatokban, bár az urbánus világ jelentősen megtizedelte állományát napjainkra. A videón szereplő kis drágaság, nem nagyon ijedt meg a kamerától.
Érdekesség : régen állítólag az eldugult vezetékekbe patkányt engedtek be, majd a csövet lezárták, így csak egy útja maradt a patkánynak – előre. Állítólag sokszor sikerült magát a duguláson átrágnia, így a lefolyó is kitisztult és ő is megmenekült. Manapság, a duguláselhárítás során inkább korszerű gépeket alkalmaznak a mesterek…
Egy új szolgáltatás a piacon – fertőtlenítés és illatosítás
Mikor lehet rá szükség :
Egyes kültéri és beltéri dugulások alkalmával a csatornahálózatból visszaömlő szennylé, komoly higiéniás problémákat okozhat, mind bakteriális mind esztétikai szempontból. A helységben maradt szennylé nyomait és bűzös maradékait házilag nehéz eltüntetni, illetve megfelelő vegyszerek hiányában semlegesíteni. A feladat elvégzése nem tűrhet halasztást: egészségügyi intézményben, élelmiszer kereskedelemben és a közétkeztetésben.
Vállalkozásunk egyszerűen, gyorsan, hatékonyan és olcsón segít otthonát vagy vállalkozását megszabadítani a fertőzésveszélytől és a kellemetlen illatoktól. A feladat mielőbbi elvégzése a lakóhelyiségek és üzemelő vállalkozások mellékhelyiségeiben különösen indokolt, mivel itt nagyon fontos a higiénikus környezet. Bizonyos esetekben duguláselhárítás után is !

A technológia:
Permetszóró technológiával alaposan megtisztítjuk a falakat és a padozatot. A munkafolyamat rendkívül gyors, egy lakás vagy helyiség – 1 órán belül újra használhatóvá válik. A felhasznált anyag pillanaton belül kifejti hatását.
Minősített, (OKBI) és (EUR Nr.) engedélyekkel rendelkező környezetbarát anyagokat alkalmazunk, melyek gyorsan fejtik ki baktériumölő és fertőtlenítő hatásukat. Toxikus és egészségre ártalmas anyagokat nem tartalmaznak. Már 5 perc elteltével érezhető a szinte újjávarázsolt környezet vagy otthon. A későbbiekben egy alapos szellőztetés és felmosás után a helyiség a kórokozóktól és kellemetlen szagok semlegesítve újra használható. Kérjen bővebb információt a részletekről. Fertőtlenítés és illatosítás duguláselhárítás után.
Duguláselhárítás – Perényi Sándor – Telefon: 06 209854766
Mosdó és mosogató duguláselhárítás házilag:
Kezdjük mindjárt a szifonnál, szedjük szét és győződjünk meg a tökéletes átjárhatóságról. Amennyiben nem találtunk jelentősebb szennyeződést a szifonban, akkor sajnos a vezetékben található a dugulás. Ha a forróvizes átöblítés sem segített, akkor próbálkozhatunk még a kereskedelmi forgalomban könnyen beszerezhető anyagokkal, mint: sütőporral, ecettel, szódabikarbónával, vagy a különféle duguláselhárító szerekkel. - Állítólag, a szódabikarbóna és ecet elegye a lefolyóba öntve, és ott egy órát pihenve a pezsgés következtében sok háziasszonynak segített már a dugulást megszüntetni a mosogató vezetékében. Van aki a sütőpor és ecet keverékére esküszik.
Gázkészülék szerviz

Ha, van egy kis műszaki érzékünk, akkor barkácsboltokban kedvező áron beszerezhető duguláselhárító spirállal is kísérletezhetünk. Azért arra figyeljünk, hogy ne a legvékonyabb (3-4 mm.-es játékszert vásároljuk meg.) Ezek a kis kézi csőspirálok: mosdók, kádak lefolyóinak eltömődésében lehetnek hasznunkra. Amennyiben nem sikerült megszüntetnünk a dugulást, bízzuk a feladat megoldását profi duguláselhárító szakemberre.

Kád, padlóösszefolyó és zuhanytálca duguláselhárítás házilag :
Fontos: Meg se próbáljuk a lefolyót szétszedni, mert széteshet és biztos bontás lesz a vége. Próbálkozhatunk a kis spirállal vagy a zuhanycső segítségével, forróvízzel, esetleg némi pumpálással segíthetünk a dugulás megszüntetésében, amennyiben a forróvíz sem a lefolyó tisztítószerek nem hozott eredményt itt is próbálkozhatunk a kis duguláselhárító spirállal.

WC duguláselhárítás házilag :
A dugulások kiváltó oka elsősorban a wc. csészébe ejtett étermaradék és az idegen tárgyak (wc. illatosító, intimbetét, tampon, stb…) Ezen tárgyak csak kevés esetben távoznak maguktól a vezetékből. Ezért, egyetlen lehetőségünk a házi duguláselhárításban a nagymennyiségű víz és a wc pumpa használata. Próbáljuk meg színültig engedni vízzel a csészét, majd rövid pumpálási szakaszokkal megszüntetni a dugulást. Főleg régebbi vezetékeknél nem fog sikerülni a feladat mert a lefolyócső felülete már nem sima.

Különféle duguláselhárító szerek:
Szi-Ti
200 grammos kiszerelésben forgalmazott granulátum. Sok háziasszony esküszik rá, hogy a legjobb duguláselhárító szer. A kristályos anyagot beöntjük az eldugult lefolyóba, majd pár perc elteltével forróvizet engedünk rá. Ár-érték arányban az egyik legjobb megoldás.
Brilliance
Öntsön a lefolyóba 2 dl duguláselhárítót. Ezután a rendszert ne használja 20 perc–2 óra hosszán át! A türelmi idő letelte után töltsön a vegyszer után minél több meleg vizet!
PERIDOX
Javasolt, a dugulás helyéhez közel juttatni a tömény szert a csatornarendszerbe, vagy a lefolyóba, majd 1-2 óra múlva alaposan átöblíteni a rendszert. Amennyiben a szert tovább hagyjuk a rendszerben, jobb eredményt biztosít. Beállt dugulás esetén: 2-10 dl a lefolyórendszer áteresztő képességétől függően.
Egy jó tanács, hogy minél ritkábban legyen szükség duguláselhárításra:
Bőséges meleg víz, és minimális mosogatószer !
Telefon: 06 20 9854766
Garancia az elvégzett munkára, azonnali kiszállás.
Duguláselhárítás Rákospalota Zugló Szentmihály Angyalföld Újpest Belvárosban és Buda
Gyakori probléma az idősebb vezetékeknél, hogy gyökérbenövés keletkezik. Általában a gyökerek az eternit csövek illesztéseit támadják meg. Már apróbb hajszálgyökerek is, komoly dugulást képesek okozni. A duguláselhárítás, itt gyökérvágásról szól, ami nem éppen kellemes dolog. Végleges megoldást szinte biztosan nem lehet produkálni, előbb-utóbb csőcsere a vége.
Hogyan előzhetjük meg a dugulások kialakulását:
Beltérben:
Mosogatásnál ne sajnáljuk a bőséges meleg vizet és ne vigyük túlzásba a különféle kemikáliák használatát, mivel túlnyomórészt a mosogatószerek a felelősek a kialakult dugulásokért. Hetente egyszer végezzünk forróvizes öblítést. Legalább félévente tisztítsuk ki a szifont. Ételmaradékot, vagy darabos zöldség-gyümölcs hulladékot szintén ne öntünk a mosogatóba, ha csak nem nem hobbink a duguláselhárítás. A szűrő használata nem minden esetben indokolt, mivel csökkenti a víz áramlását és öblítő képességét.
Kádak, zuhanyzók lefolyóját viszont nyugodtan elláthatják a hosszú hajú emberek szűrővel, mivel itt gyakran okoz problémát a fürdéssel zuhanyzással bekerülő hosszú haj, ami összeáll és dugulást okoz. Kézmosók szifonját is tanácsos fél évente kitisztítani. Sok háziasszony, megelőző célzattal használja a különféle duguláselhárító szereket a dugulások kialakulását megelőzendőleg. Amennyire lehetséges használjunk biológia lebomlású, környezetbarát anyagokat.

Kültérben:
Esőcsatornáink eldugulását a gyűjtőcsőben elhelyezett szűrővel és annak rendszeres tisztításával tudjuk megelőzni. Aknáink állapotát, és annak falazatát évente ellenőrizzük. Az emésztők szintjét is gyakran ellenőrizzük és itt alkalmazzunk biológiai aktivátorokat, melyek megelőzik a lerakódásokat és megszüntetik a kellemetlen szagokat. Fontos megemlíteni, hogy a lefolyóvezetékek beépítésénél dől el, hogy a tulajdonos milyen sűrűn fog találkozni duguláselhárító mesterrel.

A legfőbb szempontok a lefolyócső beépítéseknél :
- megfelelő csőátmérő
- megfelelő beépítési mélység
- megfelelő lejtés
- minimális könyök beépítés a vezetékben

Egy kitűnő prevenciós készítmény a septifos
Eltávolítja a vízkövet lerakódást, szennyeződést, a wc kagylóból, fürdőkádból. A benne lévő hatóanyag segít a dugulások kialakulását a csatornahálózatban. A Septifos biológiai aktivátor egyidejű használatával (ez por formájában kapható) feloldja az emésztőgödrök minden szerves lerakódását, eltünteti a bűzt, kellemetlen szagokat. Környezetbarát biológiailag teljesen lebontható anyagokat tartalmaz. Kisebb dugulások esetén, 3 egymást követő napon öntsünk 2-2 kupakkal a lefolyó nyílásba, kádnál, mosdónál és a mosogatónál. A WC-nél ennek minimum a kétszerese szükséges! Leghatásosabb, ha ezt este, lefekvés előtt tesszük, hogy az éjszaka folyamán zavartalanul tudjon hatni! Nagyobb, akut dugulások esetén a fenti mennyiség kétszerese szükséges. Néhány napon belül a lefolyócső faláról felszakadoznak a lerakódások, amelyek esetleg nagyobb darabokban egy ideig a lefolyóban maradnak, majd rendszeres további használat esetén, ezeket is feloldja és így kerül az emésztőgödörbe, csatornába ahol tovább folyik a lebontás. Karbantartó kezelésként hetente 2-2 kupaknyi beöntését javasoljuk. Ne használjuk egyidejűleg sem közvetlenül előtte, semmilyen vegyszert, szódát, hypót, mert ezek elpusztítják hasznos hatóanyagát, a baktériumokat.
Telefon: 06 20 9854766
Duguláselhárítás Budapesten
Duguláselhárítás Budapesten 1 órán belül!
Kedvező árakkal, azonnali kiszállással!
Non-stop, hétvégi ügyelettel!
Telefon: 06 20 9854766
Tisztelt látogató, gondolom azért kereste fel oldalam, mert segítségre van szüksége. Szinte minden háztartás lefolyórendszerében - előbb vagy utóbb, de szükségessé válik a duguláselhárítás, azonban nem mindegy mennyiért és hogyan ! Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem a duguláselhárítás terén. Kizárólag bontás és rombolás nélkül dolgozom a legkorszerűbb gépek és technikák alkalmazásával. A hét minden napján hívhat, amennyiben tudok segítek.
Fontos, hogy Ön, mint megrendelő pontos információval lásson el a dugulást illetőleg. A telefonos megbeszélésünk során tapasztalni fogja, hogy pontos, korrekt leírást fogok adni a munkafolyamat idejéről és díjáról.

A dugulások oka többféle lehet :
Kivitelezési problémák, idegen tárgy a lefolyóvezetékben, illetve a leggyakoribb a használatból fakadó dugulás. Vállalkozásom fő profilja a beltéri dugulások megszüntetése, legyen szó : toalett, mosogató, kézmosó, padlóösszefolyó, kád vagy zuhanytálca dugulásról.
Valószínűleg, Ön már tudja hogy a hangzatos reklámszövegekkel beharangozott lefolyótisztító szerek hatása igen csak korlátozott, ezért a tökéletes duguláselhárítást kizárólag a mechanikus úton történő csőtisztítás és csőmosatás garantálja. Igény esetén csőkamerás vizsgálatra is szükség lehet, melyet természetesen biztosítunk.
Telefonon történő árajánlatnál, az alábbi kérdésekre számíthat:
Milyen típusú ingatlanról van szó - lakás, üzlet, iroda ?
Mi dugult el pontosan - wc, mosdó, mosogató, zuhanytálca ?
Mivel próbálkozott eddig - lefolyótisztítók, csőkígyó, pumpa ?
Mi okozhatja a problémát - zsírosodás, építési törmelék, egyéb tárgy ?
Lefolyócső körülbelüli átmérője ?
Mióta áll fenn a dugulás ?
Amiben segíthetek : 32mm. - 150mm. csőátmérőig
- mosogató és mosdó duguláselhárítás
- kád és zuhanytálca duguláselhárítás
- wc duguláselhárítás
- padlóösszefolyó és pissouár duguláselhárítás
- valamint klímavezetékek duguláselhárítása

Nyugdíjasoknak és diákoknak kedvezményt adok a munkadíjból !
Beltéri és kültéri lefolyó vezetékek időszakos karbantartása és tisztítását garanciával. Igény esetén munkatársaink a csőcserét és felújításokat is megoldják.
Weboldalam további menüpontjaiban, hasznos információkat szerezhet a dugulásokról és az otthoni duguláselhárítással kapcsolatban.
Duguláselhárítás házilag
Telefon: 06 20 9854766
Duguláselhárítás Budapesten – gyorsan, tisztán, garanciával. Kedvező árak, higiénikus munkavégzés, pontos megjelenés. Duguláselhárítás, most akciós árakkal !
Duguláselhárítás árak Budapesten:
Tisztelt megrendelő, egyedülálló akciós árakat tudok ajánlani, minden egyes dugulás elhárítására a telefonos megkeresés után. Először is nézzük miben segíthetek : WC vezeték dugulás elhárítás Mosogató vezeték dugulás elhárítás Padlóösszefolyó vezeték dugulás elhárítás Mosdó vezeték dugulás elhárítás Kád vezeték dugulás elhárítás Zuhanytálca dugulás elhárítás Klíma vezetékek dugulás elhárítás
Duguláselhárítás árak : Klímavezeték dugulások – 6000 Ft. -tól Mosdó duguláselhárítás – 7000 Ft. -tól Mosogató duguláselhárítás – 8000 Ft.-tól Kád és padlóösszefolyó duguláselhárítás – 8000 Ft. -tól WC. duguláselhárítás – 12000 Ft. -tól
Amilyen plusz költségekre, nem kell számítania :
Nincs külön kiszállási díj
Méterdíjakat nem alkalmazunk
Nincs hétvégi vagy ünnepnapi felár
Garancia a munkára
Telefon: 06 20 9854766
Budapesten duguláselhárítás 1 órán belül az :
I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerület, XVI. kerület – ben vállalunk.
Duguláselhárítás Budapesten – gyorsan, tisztán, garanciával. Kedvező árak, higiénikus munkavégzés, pontos megjelenés.





