Mitől is dugulhat el a zuhanytálcánk ?

Első sorban a rossz beépítéstől.  Gyakran előfordul, hogy már az új beépítés után is csak akadozva folyik le a nagyobb mennyiségű víz a lefolyón.  Ilyenkor a vízvezeték szerelő mester hibázott, és alul méretezett (nem a szerelőkészlethez való) csövet épített be, vagy a flexibilis lefolyócső összenyomódott a beépítést követően,  vagy a burkolás után építési törmelék került a csőbe.  Sajnos a végleges megoldást csak bontással lehet orvosolni.  Különféle lefolyótisztító szerekkel kár is próbálkozni!  Amennyiben viszont éveken keresztül tökéletesen működött a lefolyó,  van remény a duguláselhárítás sikerére.

Mit tehetünk,  mi magunk:

Először a konyhában fellelhető anyagokkal próbálkozhatunk,  mint a szódabikarbóna és ecet.  Ezen szerek lefolyóba öntését követően reakcióba lépnek egymással és a csőben lévő dugulást,  jó eséllyel eltávolítják egy éjszaka alatt. (2 evőkanál szódabikarbóna + 1 deci ecet)  Próbálkozhatunk még a kereskedelemben kapható dugulásmegszüntető anyagokkal is mint: a “Szi-ti” névre hallgató kristályos anyag,  melyet állni hagyjuk egy éjszakát,  majd reggel zubogó forró vízzel leöntjük.  Esetleg  a tusolócsővel is megnyomathatjuk a lefolyót – hátha a nyomás kiviszi az eltömődést. Szétszedni tilos a zuhanytálca szifont,  mert a későbbiekben szivároghat és  felkészülhetünk bontásra.


Amennyiben fürdőkádunk nem egy könnyen tisztítható padlóösszefolyóra van rákötve, hanem önálló szifonnal rendelkezik akkor megpróbálhatjuk,  hajlítót végű acéldrót segítségével a dugulást mi magunk is kipiszkálni.  A házi duguláselhárítás során a lefolyót soha ne szedjük szét mert széteshet,  ez különösen a beépített kádaknál jelenthet problémát. (Bontás)


A hölgy kezében az eszköz csak demonstrációs célzattal van.  A gyakorlati használati értéke az ilyen harmónika pumpáknak = a nullával. Alapvetően az a fontos, hogy ne dobjunk semmi nem odavalót a WC.-be, ha csak nem hobbink a gyakori duguláselhárítás.


Mosdó és mosogató duguláselhárítás házilag:

Kezdjük mindjárt a szifonnál,  szedjük szét és győződjünk meg a tökéletes átjárhatóságról.  Amennyiben nem találtunk  jelentősebb szennyeződést a szifonban, akkor sajnos a vezetékben található a dugulás.  Ha a forróvizes átöblítés sem segített,  akkor próbálkozhatunk  még a kereskedelmi forgalomban könnyen beszerezhető anyagokkal, mint:  sütőporral,  ecettel,  szódabikarbónával, vagy a különféle duguláselhárító szerekkel. -  Állítólag,   a szódabikarbóna és ecet elegye  a lefolyóba öntve,  és ott egy órát pihenve a pezsgés következtében sok háziasszonynak segített már a dugulást megszüntetni a mosogató vezetékében.  Van aki a sütőpor és ecet keverékére esküszik.

Gázkészülék szerviz


 

Ha,  van egy kis műszaki érzékünk,  akkor barkácsboltokban kedvező áron beszerezhető duguláselhárító spirállal is kísérletezhetünk.  Azért arra figyeljünk,  hogy ne a legvékonyabb (3-4 mm.-es játékszert vásároljuk meg.) Ezek a kis kézi csőspirálok: mosdók, kádak lefolyóinak eltömődésében lehetnek hasznunkra. Amennyiben nem sikerült megszüntetnünk a dugulást,  bízzuk a feladat megoldását profi duguláselhárító szakemberre.

Kád,  padlóösszefolyó és zuhanytálca  duguláselhárítás házilag :

Fontos: Meg se próbáljuk a lefolyót szétszedni,  mert széteshet és biztos  bontás lesz a vége.  Próbálkozhatunk a kis spirállal vagy a zuhanycső segítségével, forróvízzel, esetleg némi pumpálással segíthetünk a dugulás megszüntetésében, amennyiben  a forróvíz sem a lefolyó tisztítószerek nem hozott eredményt itt is próbálkozhatunk a kis  duguláselhárító spirállal.

WC duguláselhárítás házilag :

A dugulások kiváltó oka elsősorban a wc. csészébe ejtett  étermaradék és az idegen tárgyak  (wc. illatosító,  intimbetét,  tampon,  stb…) Ezen tárgyak csak kevés esetben távoznak maguktól a vezetékből.  Ezért,  egyetlen lehetőségünk a házi duguláselhárításban a nagymennyiségű víz és a wc pumpa használata. Próbáljuk meg színültig engedni vízzel a csészét, majd rövid pumpálási szakaszokkal megszüntetni a dugulást. Főleg régebbi vezetékeknél nem fog sikerülni a feladat mert a lefolyócső felülete már nem sima.

Különféle duguláselhárító szerek:

Szi-Ti
200 grammos kiszerelésben forgalmazott granulátum.  Sok háziasszony esküszik rá, hogy a legjobb duguláselhárító szer. A kristályos anyagot beöntjük az eldugult lefolyóba, majd pár perc elteltével forróvizet engedünk rá.  Ár-érték arányban az egyik legjobb megoldás.

Brilliance
Öntsön a lefolyóba 2 dl duguláselhárítót. Ezután a rendszert ne használja 20 perc–2 óra hosszán át! A türelmi idő letelte után töltsön a vegyszer után minél több meleg vizet!

PERIDOX
Javasolt, a dugulás helyéhez közel juttatni a tömény szert a csatornarendszerbe, vagy a lefolyóba, majd 1-2 óra múlva alaposan átöblíteni a rendszert. Amennyiben a szert tovább hagyjuk a rendszerben, jobb eredményt biztosít. Beállt dugulás esetén: 2-10 dl a lefolyórendszer áteresztő képességétől függően.

Egy jó tanács, hogy minél ritkábban legyen szükség duguláselhárításra:
Bőséges meleg víz,  és minimális mosogatószer !

Telefon: 06 20 9854766
Garancia az elvégzett munkára, azonnali kiszállás.

Duguláselhárítás  Rákospalota Zugló Szentmihály Angyalföld Újpest Belvárosban és Buda